Séta az autizmussal élőkért 2012-ben

Idén második alkalommal rendeztük meg az Autizmus Világnapja alkalmából sétánkat, melynek célja hogy tudatosítsa az autizmus, mint fejlődési zavar létezését, és megnyilvánulásának sokféleségét, segítsen kialakítani a társadalom tagjainak elfogadó hozzáállását, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az autizmussal élőknek támogatást és lehetőséget biztosítsunk jövőjükhöz. Emellett szeretnénk, ha olyan közösség alakulna ki érintettek és támogatók részvételével, amely a jövőben közösen képes érdekeit érvényesíteni és egymást segíteni, támogatni.

Ahogyan tavaly is, volt séta, lufikra írt kívánságok, remek hangulat és a végén közös piknik a résztvevők által hozott finomságokból.

Idén közel 400-an sétáltatok velünk. Köszönjük az érintett családoknak, a szakembereknek és minden támogató érdeklődőnek, hogy jelenlétével biztosította a kellemes hangulatot!

Mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk jövőre is!